Gyereknap és Testvérek Világnapja!

Májusban sem tudtuk megállni, hogy több témával is foglalkozzunk:) Ebben a hónapban is mozgalmas és kreatív tartalmakkal készültünk!!! Természetesen a nagybetűs GYEREKNAP nem maradhatott ki, ezért tartalmaink egyik fele ezt dolgozza fel, a másik pedig egy kicsit komolyabb témát, a Testvérviszony kérdéskörével foglalkozik! Többen is jeleztétek, hogy szeretnétek ezzel foglalkozni, ezért most elkezdtük:) Lássuk is, hogy miket találtok a MÁJUSI TARTALMAINK között:

  • Az óratervek között találtok egy Gyereknapról szóló, nagyon mozgalmas és játékos verziót, amihez extra meglepetést is le tudtok majd tölteni, és írtunk egy szuper foglalkozás tervet a testvérviszonyról is, aminek a végén egy különleges, páros relaxációt is találtok! Ezeken kívül még készültünk egy kedves verssel is a ” tesóságról “, ami tulajdonképpen egyben egy rövid jógaflow gyakorlat, a gyereknap kapcsán pedig csoportos gyakorlatokat tartalmazó kis ” koreográfiával ” lepünk meg Titeket! ( ehhez nemsokára videó is felkerül még az óratervek közé! )
  • A játékcsomagból most egy nagyon szórakoztató pörgetős játékot tudtok letölteni, aminek a segítségével nem csak jógázni tudnak a gyerekek, de nagyon jópofa módon sokkal jobban meg is ismerik egymást:) Igazi csapatépítős móka, szerintük ezt a játékot még sokszor elő kell majd vennetek az év során!
  • A Meglepiben tesó vagy barátság karkötőkkel készültünk, 3 lányos és 3 fiús grafikával! Csak le kell tölteni és kivágni a karkötőket, majd kiválasztani a kedvencet a csuklóra:) Ha nagyon lelkesek a gyerekek, ki is színezhetik olyanra, amilyenre csak szeretnék!
  • Május 10-én lesz a Madarak és fák világnapja, tavaly pedig ennek kapcsán készítettünk egy gyönyörű mesefát, 10 érzelmi madárkával, hozzá óratervvel! Ezt a tartalmat is fel tudod idén használni a gyerekekkel, érdemes: https://vedjegyklub.jogakaland.hu/orias-meses-fa-es-10-madarka-az-erzelmekkel/
  • A Kurzusokban továbbra is megtalálod azt a tartalmas workshop anyagot, ami egy gyerekjóga tábor megszervezését mutatja be Neked, aktuális lehet ez a számodra is a nyár közeledtével
  • Az aktuális grafikai csomagból pedig nyári táboros plakátot, FB és Insta grafikát is le tudsz tölteni
  • A Foglalj időpontot a mentorodnál rész alatt pedig időpontot tudsz foglalni online egyéni konzultációdra, ha úgy érzed, szakmai támogatásra van szükséged!

    Szuper jógás kalandokat kívánunk Nektek Májusra is!!!