Szeptemberi óratervek – Figyelem és Fókusz

Az első és legfontosabb, hogy ha eddig még nem tetted, nézd át a 3 részes Brain Gym workshopunkat itt: https://vedjegyklub.jogakaland.hu/workshopok/ , mert erre épül most több óratervünk is. Nem véletlenül, hiszen  a Brain Gym a kineziológia és a pedagógia fúziójából született, fókuszában pedig a tanulás és a mozgás fejlesztése áll, de számtalan további jótékony hatása is van, melyekről bővebben olvashatsz majd mind a 3 workshop jegyzetben.

Az óratervekben tehát találsz egy teljes, Brain Gym alapú jógás foglalkozást, az ” ahol a figyelmem, ott az energiám “ megközelítésből, és 4 verset is, amit ezúttal 4 különböző tematikájú Brain Gym gyakorlattal kombináltunk. Találsz egy másik szuper teljes óratervet is a “hogyan segítsünk koncentrálni a gyermeknek ” megközelítésből, figyelj, mert ehhez külön agytorna gyakorlatokat is készítettünk, amiket a Játékcsomagból tudsz letölteni. Ez még nem minden, hiszen még egy szuper kis flow gyakorlatsort is összeállítottunk jógás mozdulatokkal és olyan pozitív megerősítésekkel, amik az ovi/suli kezdésben segítenek a gyerekeknek:)

A játékcsomagban megtalálod az egyik óratervekhez készült Tükörrajzolás játékunkat is!

Töltsd le mind a 4 foglalkozási tervet: